TELEPÜLÉSTÖRTÉNET

  Alsószuha a Szuha-patak partján, a Száraz-völgyben fekszik. A Szuha név szláv eredetű, szárazat jelent. A falu határában folyik a Gyámol-patak és a Bakóc-patak. A monda szerint Alsószuha a Bakóc-patak partján terült, a Kakas-vártól nem messze. Ezen a településen 10-12 szalmatetős ház lehetett. Később ezek az emberek a mai Szuha területére, a Gadna-hídhoz költöztek fel. A Bakócnál maradt Szuhát pedig Holt-Szuhának nevezik. Mások szerint a Holt-Szuha nem más, mint a Szuhából áradás után visszamaradt holtág, ami a többi patak partját is végig követte.
  Ila Bálint szerint már 1278-ban előfordul írásos emlék. Bár Szuhán már azelőtt is laktak, hiszen honfoglaláskori vasolvasztásra utaló salakhalmokat és fúvócsődarabokat, valamint IX-XII. századbeli cserépedény törmeléket találtak. Nagymamám is emlegeti a Vas-Bakót, hogy a Bakóc-völgy erről kapta a nevét.
Alsószuha a XII. sz. végén az Ajtonyok birtokába került. Az egyházközösséget is ők alapították Szent György tiszteletére. Ezért Szuhát 1384-től Szent Györgynek, majd Szuha-szentgyörgynek nevezik. 1427-ben dicajegyzékben említik Veneche néven a falu egyik részét. 1502-ben pedig a “felső” megkülönböztetéssel is találkozunk.
  A középkorban ugyanis a település két részre oszlik, így lesz majd később az Alsó és Felső Szabad Szent György Szuha elnevezés.
  Alsószuha nemesi jellegű falu volt. Már 1551-ben portáinak csak negyed részén éltek jobbágyok, a többi nemesi föld.
  1575-re az állandó török zaklatások miatt a falu elnéptelenedett. A lakatlan területeket majdan a megyebeli kuriális nemesség népesítette be és armálista nemesek is jöttek.
  A XVIII. Század elején a ragályiak birtoka lesz, de nemesi jellege akkor is megmarad. A föld nincs házhelyek szerint felosztva, hanem évenként mérik ki, hetedet fizetnek érte.
  Szuhán a nem nemesek és a nemesek közötti határvonal élet volt. Külön szögben laktak és szigorúan a maguk padjában ültek a templomban. A parasztok a Dombi-szögben, a nemesek a Losonczy-soron, Kalas-soron és Dapsy-szögben laktak. Ez az ellentét ma már nem él.
  A falu jó szívvel emlékezik vissza, hogy a kisharangot Csőgér Pál, egyszerű földműves parasztember adományozta. 
  Büszkeséggel tölt el, hogy költője is van községünknek, Dombi Lajos verselő földműves személyében. Verseit ünnepi alkalmakkor (templomszentelésen, konfirmációkon stb.) szavalta. Régebben temetéskor is énekelték verseit. A gyerekek mondókáit szavalták. 
  A szuhai nemesek fő jövedelemforrása az erdőművelésből és fakitermelésből származott. A földeken rozsot, zabot, árpát és búzát termeltek. A faluközeli legelőket a parasztok és úrbéresek együtt használták.
Még a 70-es évek végén is kihajtották a kondát a Csapásba, a csordával pedig még ma is közel 20 tehenet hajtanak ki.
  Amióta a nagyszüleim visszaemlékeznek, Szuhán mindig reformátusok laktak. A Magyar Protestáns Egyháztörténeti adattár 1623 és 1627 között református prédikátorainak nevét jegyzi. A középkori templom elpusztult, a jelenlegi 1827-28-ban épült, a falu fölötti ellaposodó részen áll, a régi temető közepén. Ez azt jelenti, hogy az ősi templom is itt állhatott. Műemlék jellegű épület.
1767-ben református tanítóját jegyzik a dicaösszírások. Ila Bálint Gömör-megyéről szóló írásából megtudhatjuk, hogy 1771-ben a község református tanítója 30 gyermeket oktat latin és magyar nyelven a nyelvi ismeretekre.
  A II. világháború előtti időkben az iskola a falu kulturális központjaként működött. A község apraja – nagyja a vallásos esteken gyűlt össze. A gyerekek színműveket (pl.: A falu rossza, Hamupipőke) tanultak, verseltek. A tanító férfikart szervezett, akik temetéskor énekeltek, “szilveszterkor” köszöntötték a falu lakóit.